Azt hiszem, most tényleg összevonom az elmúlt két hetet.

1.

Szóval, folyó hó 9-10-én (jó régen volt) Child Protection Trainingen vettünk részt. Ennek a lényege az volt, hogy ha az itteni programokon részt vevő fiatalkorúakat a szemünk láttára bántalmazzák, akkor jelentést irunk, és odaadjuk Conn-nak, mivel ő az illetékes személy. Ugyanez a teendő, ha egy fiatalkorú elmeséli nekünk, hogy otthon vagy akárhol bántalmazzák. Elképzelhető, milyen izgalmas volt ezt két napig hallgatni, még szerencse, hogy a tréninget Padraig, egy igen jó kedélyű corki atyafi tartotta, aki kedd este még ir táncoktatásra is vállalkozott.

Ezen a héten kivételesen a konyha közelébe sem mentem. Ehelyett programra voltam beosztva, aminek keretében egy Corkból érkezett iskoláscsoporttal (csak lányok) kellett együtt ténykedni, részt venni a dolgaikban, segiteni a facilitátoroknak és hasonlók. Hát ennek jóval több értelme van, mint a krumplipucolásnak - már úgymond stratégiai szempontból. A fiatalok egyébként a Centre új konfliktuskezelő programjét gyűrték. Voltak kimondottan érdekes gyakorlatok, pl. a Beautiful Green Island nevű, amelyben azt kell eldönteni, hogy 8 adott emberből kijusson be az 5 fős mentőcsónakba (a többit megeszik a cápák). Az se volt semmi, amikor megkérdezték őket, hogy szerintük legyen-e egyesült Irország.

Na és persze ezen a héten volt a máltai istencsapás is. Mostantól végképp hagyom a fenébe a magyarfoci nevű borzalmat, és mondjuk az ireknek fogok szurkolni. Igaz, ők meg Cipruson kaptak ki 5-2-re a szombati meccsnapon, de aztán legalább csináltak otthon egy döntetlent a csehekkel (találkozott a két sörivó nemzet).

Ezzel nagyjából el is telt a hét. Vasárnap sikerült bejutni Dublinba, csakhogy ilyenkor a múzeumok és egyéb helyek is csak korlátozva nyitnak ki. Azért sikerült megtekinteni a Kellsi Kódexet a Trinity Collegeban, meg a Volvert de el magnifico maestro Almódovar. Legközelebb a Nemzeti Múzeum jön.

2.

A következő hét nem indult valami kiválóan, mert ismét a konyhában találtam magam, ráadásul hétfőn és kedden egész nap szottyos, ködös idő volt. Szerdán aztán kisütött a nap, Eamon pedig megtartotta az első learning dayt, amit egy hónappal korábban akart elkezdeni, de egy bizonyos illető nem támogatta ezer százalékig. Vsz. azért nem lehetett tovább halogatni, mert nov. 1-2-án Belfastba megyünk, és nem árt tudnunk, mik történtek ott korábban.

Ja, tényleg. Ezen a két héten volt itt hat hölgy az Államokból a Global Volunteers nevű szervezettől. Komoly pénzt fizettek azért, hogy segitsenek a munkánkban meg festegessenek és kertészkedjenek. Mindezt úgy, hogy ketten már a nyolcvanas éveiket tapossák, úgyhogy le a kalappal előttük.

Péntek éjszaka betörtek az irodába és a kávézóba, de némi aprópénzen kivül csak Conn laptopját vitték el, aki emiatt kicsit gyanakszik, hogy az oktatási program anyagait akarták lenyúlni.

Szombat este házimoziztunk, a Michael Collins volt műsoron. A cimszerepet Liam Neeson alakitja vastag ir akcentussal, olyanokat mond, hogy 'bájz' (boys) meg 'gobshite'. Michael Collins egyébként az IRA egyik alapitója volt, aki az 1916-os felkelés leverése után bevezette a gerillaháborút és a merényleteket az angolok ellen. Ezek elég jó eredményeket hoztak, és 1921-ben őfelsége kormánya kénytelen volt tárgyalni Irország függetlenségéről. Az agytröszt De Valera vmilyen okból Collinst küldte maga helyett Londonba, akinek azt ajánlották, hogy vagy elfogadja a sziget kettéosztását, vagy "azonnali szörnyű háború" lesz. Nem csoda, hogy elfogadta, csakhogy ettől De Valera úgy kiakadt, hogy kitört a polgárháború, és Collinst a következő évben meg is ölték. Igy lett belőle nemzeti hős.

Kétheti 2.

Ez a hét szimpatikusan kezdődött, mivel hétfő délelőtt közösségi kávézót rendeztünk. Négy fős asztaltársaságokban jártuk körül azt a kérdést, hogy mit is jelent számunkra a békéért való munka. Én többek között elmeséltem, milyen méreteket ölt mostanság hazámban a politikai törésvonal, és egész jó beszélgetések alakultak ki. Sajnos aztán valamilyen sötét oknál fogva újra a konyhába vezetett az út. Ezekben a napokban egyébként is lázadáshangulat volt kialakulóban az önkéntesközösségben a munka egyenlőtlen megoszlása miatt. Estére már úgy éreztem magam, mint annak idején matekozás közben, tehát valami nyilvánvalóan nem stimmelt. Szerencsésnek mondható, hogy a rossz közérzetet csak egy megfázás okozta, nem pedig az akut konyha-szindróma. És persze az ember nem teritheti be bacilusokkal azt, amit később feltálalnak, tehát kedden amolyan betegszabadságra mentem, és csak az esti mosogatásban vettem részt.

Ezek után viszont egyértelmű volt, hogy a szerdai szabadnapon el kell húzni mondjuk Braybe, ahol lehet sétálni és olvasni a tengerparton, dupla cd-t venni 9 €-ért (Pogues: The Ultimate Collection) és koleszterindúsan ebédelni a Weary Ass nevű reggelibárban, tehát újra kitárulnak az ember előtt a civilizáció áldásai. Egy ilyen nap és még egy heverészős után már könnyebb volt elviselni a konyhát a hét további részében, pláne hogy a szombati munkanapot Glendalough felkeresésével töltöttük.

Glendalough igen gyönyörű hely. Glencreetől kb 2o kmre található déli irányban. Arról nevezetes, hogy itt találhatóak egy kora középkorban épült kolostor maradványai, méghozzá egy völgyben, ahol két tó is van. Ezeket körbe is jártuk hegynek fel, majd völgynek le, elég jó túra volt. Utána piknikeztünk egyet a tóparton, és végül egészen tolkieni hangulatba kerültem. Azt hiszem, ez volt eddig az egyik legjobb itt töltött napunk, nem is volt sok kedvünk visszatérni a konyhába. Fényképek is készültek, megtekinthetőek a

http://pg.photos.yahoo.com/ph/szokereszmore?my-photos cimen.

Kétheti 1.

Dicsérettel kezdeném: bizonyos jelekből úgy látom, hogy olvassák páran a blogot (sőt, van akinek még tetszik is). Rendkivül örülök ennek, csak igy tovább! Továbbá elárulok egy szakmai titkot is: amikor ezt irom, már nem nagyon emlékszem a múlt hét elejére. Szóval lehet, hogy a beszámoló hitelessége hozzávetőleges lesz, valamint egybe sűritem a két hetet. Remélem, emiatt nem veszitek a népszerűségemből...

Szóval szept. 25, hétfő: erre a napra azt terveztem, hogy kipihenem a konyhát, meg a vasárnap esti dublini tivornyát (két egész Guinness, ajjaj). Ez nagyjából sikerült is, csak a Council (felügyelő tanács) pár tagjával kellett találkoznunk. A nap hire pedig az volt, hogy este befutott az utolsó új önkéntes is, Lawrence Ghánából. Eközben valamilyen okból szegény Sharont szekáltuk pl. azzal, hogy kitettük az előző este róla készült fotókat háttérképnek a számitógépekre.

Kedden is szabadnapom volt, és ismét erőt vett rajtam a lustaság, igy csak a brayi Tescoig jutottam a délutáni kocsijárattal, meg előtte futottam egyet a friss levegőn.

Szerda és csütörtök nyugisnak igérkezett, mert programra voltam beosztva. Ilyenkor vagy az iskolásokkal foglalkozunk, vagy a könyvtárban ügyködünk, amit történetesen egy honfitársunk, Péter próbál katalogizálni, aki tavaly szintén önkéntesként kezdte, és lám, hová jutott. Szóval főleg cimkéket ragasztottam a könyvekre, amelyek a világszerte elkövetett igazságtalanságok történetének széles választékát (is) kinálják.

Csütörtökön komoly esemény történt: a főépületben a német nagykövet megnyitotta az országáről elnevezett lakószobát, csatlakozva a már meglévő Wales, Anglia, Hollandia, Dél-Afrika stb. nevűekhez. Ez azért jó, a követségek gondoskodnak a bútorozásról, festésről és minden ilyesmiről, a csoportok meg aztán jól birtokba vehetik a szobákat.

Ezzel sajnos véget értek a kellemes napok, és jött megint a konyha. Ezen a ponton már többen tervezgetni kezdtük az önkéntesek polgárjogi mozgalmát annak érdekében, hogy a beosztásunkban jelentkezzenek az elvileg előirt arányok, és hogy pl. ne melózzunk este 1oig a konyhában. Azóta is várjuk az eredményt...

Pénteken érkezett egy csoport a Sustainable Peace programra. Ez eléggé hasonlónak tűnik az előző héten leirt L.I.V.E. programhoz, ebben a csoportban katolikusok, protestánsok, rendőrök, ex-IRA tagok próbálják közüsen feldolgozni a tapasztalataikat. A csoport hosszabb távra jött létre, nyár elején Skóciában voltak együtt, novemberben pedig Dél-Afrikába mennek nomádkodni. Az elképzelés lényege, hogy a természetben könnyebb beszélni az emlékeikről. Este alkalmam nyilt megnézni velük a Skóciában készült diákat, aztán bároztunk egy darabig.

Vasárnap kiszabadultam a konyhából, csak a távozó Women's Group kulcsait meg ágyneműjét kellett begyűjtenem (ezt nevezik itt linkingnek). Délután kirándultunk egyet négyesben a környéken Sharonnal, Péterrel és Conn-nal, aki az oktatási program vezetője, és nem egyszerű jellem. A kirándulás eléggé kúszós-mászósra sikerült, a végén még a bozótoson is átvágtunk.

Este moziba mentünk egy páran, méghozzá az én ötletem alapján. Dundrum multiplexében tekintettük meg a The Wind That Shakes The Barley cimű alkotást. 192o körül játszódik, az irek függetlenségi harcáról szól. Remélhetőleg hozzánk is eljut majd.