Kétheti 1.

Dicsérettel kezdeném: bizonyos jelekből úgy látom, hogy olvassák páran a blogot (sőt, van akinek még tetszik is). Rendkivül örülök ennek, csak igy tovább! Továbbá elárulok egy szakmai titkot is: amikor ezt irom, már nem nagyon emlékszem a múlt hét elejére. Szóval lehet, hogy a beszámoló hitelessége hozzávetőleges lesz, valamint egybe sűritem a két hetet. Remélem, emiatt nem veszitek a népszerűségemből...

Szóval szept. 25, hétfő: erre a napra azt terveztem, hogy kipihenem a konyhát, meg a vasárnap esti dublini tivornyát (két egész Guinness, ajjaj). Ez nagyjából sikerült is, csak a Council (felügyelő tanács) pár tagjával kellett találkoznunk. A nap hire pedig az volt, hogy este befutott az utolsó új önkéntes is, Lawrence Ghánából. Eközben valamilyen okból szegény Sharont szekáltuk pl. azzal, hogy kitettük az előző este róla készült fotókat háttérképnek a számitógépekre.

Kedden is szabadnapom volt, és ismét erőt vett rajtam a lustaság, igy csak a brayi Tescoig jutottam a délutáni kocsijárattal, meg előtte futottam egyet a friss levegőn.

Szerda és csütörtök nyugisnak igérkezett, mert programra voltam beosztva. Ilyenkor vagy az iskolásokkal foglalkozunk, vagy a könyvtárban ügyködünk, amit történetesen egy honfitársunk, Péter próbál katalogizálni, aki tavaly szintén önkéntesként kezdte, és lám, hová jutott. Szóval főleg cimkéket ragasztottam a könyvekre, amelyek a világszerte elkövetett igazságtalanságok történetének széles választékát (is) kinálják.

Csütörtökön komoly esemény történt: a főépületben a német nagykövet megnyitotta az országáről elnevezett lakószobát, csatlakozva a már meglévő Wales, Anglia, Hollandia, Dél-Afrika stb. nevűekhez. Ez azért jó, a követségek gondoskodnak a bútorozásról, festésről és minden ilyesmiről, a csoportok meg aztán jól birtokba vehetik a szobákat.

Ezzel sajnos véget értek a kellemes napok, és jött megint a konyha. Ezen a ponton már többen tervezgetni kezdtük az önkéntesek polgárjogi mozgalmát annak érdekében, hogy a beosztásunkban jelentkezzenek az elvileg előirt arányok, és hogy pl. ne melózzunk este 1oig a konyhában. Azóta is várjuk az eredményt...

Pénteken érkezett egy csoport a Sustainable Peace programra. Ez eléggé hasonlónak tűnik az előző héten leirt L.I.V.E. programhoz, ebben a csoportban katolikusok, protestánsok, rendőrök, ex-IRA tagok próbálják közüsen feldolgozni a tapasztalataikat. A csoport hosszabb távra jött létre, nyár elején Skóciában voltak együtt, novemberben pedig Dél-Afrikába mennek nomádkodni. Az elképzelés lényege, hogy a természetben könnyebb beszélni az emlékeikről. Este alkalmam nyilt megnézni velük a Skóciában készült diákat, aztán bároztunk egy darabig.

Vasárnap kiszabadultam a konyhából, csak a távozó Women's Group kulcsait meg ágyneműjét kellett begyűjtenem (ezt nevezik itt linkingnek). Délután kirándultunk egyet négyesben a környéken Sharonnal, Péterrel és Conn-nal, aki az oktatási program vezetője, és nem egyszerű jellem. A kirándulás eléggé kúszós-mászósra sikerült, a végén még a bozótoson is átvágtunk.

Este moziba mentünk egy páran, méghozzá az én ötletem alapján. Dundrum multiplexében tekintettük meg a The Wind That Shakes The Barley cimű alkotást. 192o körül játszódik, az irek függetlenségi harcáról szól. Remélhetőleg hozzánk is eljut majd.