Dublin cool, kitchen sucks

Hétfő reggel Andreas-szal kiadtuk a jelszót: irány Dublin! A buszról leszállva egy időre szétváltunk. Jómagam nagyjából az előző látogatásunk útvonalát követve ittam egy teát, vettem egy Yeats válogatott verseit, majd egy Vodafone SIM-kártyát. Találtam egy menő bolhapiacot is a Drury Streeten rengeteg használt CD-vel. A Temple Barhoz érvén elkezdett esni az eső, méghozzá rendesen. Újra meggyőződhettem róla, hogy a dzsekim igazából nem vizálló, a kapucnija meg csak disznek van. Jól elázva ebédeltünk egy kinai étteremben, ezután én visszamentem a Dame Streetre, ahol szenzációs hajvágást hirdettek 6.5o euroért (tényleg megéri, mert amúgy 10-12). Közben szerencsére kisütött a nap, úgyhogy lehetett sétálgatni a folyónál. Visszafelé Dart-tal jöttünk (ez kb olyan, mint nálunk a HÉV), majdnem végig a tenger mellett. Szóval bőven megérte, még az esővel együtt is.

Kedden is szabadnapom volt, gondoltam, kipihenem magam az ötnapos konyhai műszak előtt, erre fel reggelinél kérdezik, hogy mi van Budapesten. Aztán rájöttem, mire gondolnak...

A héten egyébként elárasztottak minket az iskoláscsoportok, kedden vagy ötven süldő lányka érkezett. Délután szabadtéri játékokat rendeztünk nekik. Volt vagy ötféle műsorszám, mindegyik az együttműködésre alapozott. Mi Matthias-szal egy két oszlop közé feltett tizlyukú kötélháló átmászásánál segédkeztünk, eléggé vicces volt.
A konyhai munka már nem annyira mókás, főleg amikor vagy százan jönnek ebédelni. Az iskolásoknak persze poén kiadni a kaját, pláne, hogy már ismertek is minket, de azért alaposan megfárad az ember a nap végére, főleg mosogatás közben.

Külső tényezők is okoztak nehézségeket, például a héten elárasztottak minket a darazsak, tele van velük a környék. Szerdán Matthiast úgy megcsipte egy a konyhában, hogy másnapra duplájára dagadt a karja. Én sajnos nem tudtam komolyabb sérülést összeszedni, csak az ujjam vágtam el.

A héten elbúcsúztunk Yassertől, aki Palesztinából jött önkénteskedni tavaly, és szemlátomást fogalommá vált az itt töltött idő alatt. Szerdán az Enniskerry Innben tartottuk a búcsúestéjét.

Csütörtök reggel vezettem először a a Centre nagykocsiját, azaz a vant Szerintem jól ment,és a mellettem ülő Sharon (Ausztrália) is rámutatott, hogy senkivel nem ütköztünk. Pedig ezeken a szűk utakon nem is nehéz, engem legalábbis a frász kerülget néha, amikor szembe jön valaki. A nap estéje három dolog miatt emlékezetes: 1. rohadt nagy vihar volt, egy terebélyes fa ki is dőlt az út közepére pont a Centre bejáratánál. 2. Sharon este fodrászatot nyitott, ahol többek között az én hajamat is korrigálta (hétfőn Dublinban a fodrász megkérdezte: Do you want it short? Mire én: No, not very short. Olyan is lett.) 3. megnéztük a Kontrollt DVD-n, a többség ki is tartott a végéig.

Pénteken már kicsit sok lett a konyhából, kb tiz órát ott töltöttünk, volt idő végiggondolni az életemet. Még jó, hogy előző nap megkértem Edelt, hadd ne kelljen az egész köv. két hetet ott töltenem, ahogy az eredeti beosztásban állt. Itt kell megemlitenem Normilt (from Haiti), a szobatársamat, akit eddig méltatlanul hanyagoltam, bár már egy hete itt van, és többször is spontánul beállt mosogatni - ez az igazi önkéntes szellem!

Szombat délelőtt volt a nagymamám temetése. Lementema patakhoz a Centre bejáratánál, a hidon álldogáltam egy darabig, aztán gyújtottam egy gyertyát. Furcsa érzés volt igy emlékezni...

A hétvégére szerencsére alábbhagyott a forgalom, csak a L.I.V.E. programon voltak itt kb. húszan. Ezbben a programban azok vesznek részt, akik megszenvedték pl. az észak-irországi dolgokat, vagy akár vészt vettek a harcokban bármelyik oldalon. Nagyon rendesek voltak, még el is mosogattak ebéd után. Amúgy egyszer erre a programra eljöhetnek a tévészékház ostromának, meg persze a következő napoknak a sebesültjei is. Este kinyitottuk a bárt a program résztvevőivel. Talán ez a konyhai feszültség oldásának legjobb formája.

Vasárnap este megmutattuk Normilnak Dublint. Volt olyan ötlet is, hogy elvisszük Braybe, és beadjuk, hogy az Dublin, aztán mégis az igazit választottuk, méghozzá a Temple Bar nevű pubot a Temple Barban. Rengeteg ember, élő zene, nagy zaj, Normil fotózott ezerrel. Némi változatosság a vidéki élet közben.

Ezen héten megkezdődtek a dolgos hétköznapok. Mivel a Centre hétvégén is üzemel, a szabadnapok nem feltétlenül ekkorra esnek. Nekem például hétfő és kedd volt szabad, a hét többi része pedig takaritással telt. A szabadnapokat - mint mostanra rájöttünk- ajánlatos a civilizációba (Bray v. Dublin) való visszatéréssel tölteni. Ez persze nem olyan egyszerű, mert Enniskerry és Bray felé csak reggel 9kor ill. délután 5kor indul kocsijárat. Ez nekem most nem jött össze, mivel hétfőn tűzvédelmi oktatásban volt részünk - tanulság: mindenki jól teszi, ha füstérzékelőket szereltet a lakásába-, keddre meg leszerveztek egy driving lessont a baloldali vezetés rejtelmeiről. Szerdán aztán kezdődött a műszak, ami a szobák takaritásán kivül a reggeli előkészitését és némi mosást is magába foglal, szóval nagyon izgi.

Az már érdekesebb, hogy milyen csoportok voltak nálunk a héten. Hétfő este jött egy izraeli csapat - amolyan prominens üzletemberjelöltek-, akik pénteken távoztak, miután két napot töltöttek Belfastban, Dublinban pedig mindenféle üzleti és egyéb fejesekkel találkoztak. Szerdán este pedig itt helyben beszélgettek egy palesztin csoporttal, köztük egy volt miniszterrel. Na, ez tényleg érdekes volt, bár nem tudom, miért este fél 1o-kor tartották. Én egy óráig hallgattam, azalatt nem közeledtek az álláspontok. Voltak itt iskolások is északról és a "rendes" Irországból, most fejeztek be egy közös projektet, ennek örömére csütörtök este tábortűz volt. Egyébként szakmai szemmel jobban kedveljük a több napig maradó csoportokat, mert akkor nem kell naponta takaritani a szobákat meg mosni az ágyneműt.

Szombaton korrekt strandidő volt, kicsit még barnultunk is. Hétvégén a munka sem olyan vészes, mivel Edel hiján nincs aki sasszemmel ügyelne. Péntek este sikerült kiruccanni Braybe két Guinness erejéig, ekkor már erősen terveztem a hétfői dublini túrát. Nagyjából ennyi volt a hét, nem hiszem, hogy a takaritást nagyon részletezni kellene.

Még valami: a múltkor Dublinban elmentünk a Főpostához, ahol 1916-ban elkezdődött a Húsvéti Felkelés (Easter Rising) az angolok ellen Irország függetlenségéért. Kétezer felkelő harcolt egy hétig, amig tartani tudták az épületet az ágyúkkal szemben. Hogy utána mi történt, annak utána lehet nézni, de ezzel csak azt szeretném mondani, hogy a forradalom az ilyen, nem pedig olyan, hogy egy nagyjából normális országban nekimegyünk a tévészékháznak. Gondolkozzon már mindenki egy kicsit...

Lendületben a Centre!

A héten bizony felpörögtek itt az események. Lássuk mi történt napokra lebontva:

Hétfőn elkezdődött a bemutatkozás és a tréning az elvégzendő munkákról. Ez a gyakorlatban úgy nézett ki, hogy reggel mi, új önkéntesek leültünk Eamon-nal (ő az ún. Education Development and Training Officer, aki a képzésünkre és általános hangulatunkra ügyel), aki mesélt a hely és a szervezet történetéről. Ez megtekinthető a honlapon (www.glencree.ie), talán majd később leirom. Ezután jött a találkozás a Centre összes munkatársával (kb. 20 ember), előbb mindenki mondott magáról pár szót, aztán csoportokra bomolva beszélgettünk tovább.

Ebéd után Eamon körbevitt minket a főépületben. Pár szót mégis a történetről: a honlapon látható nagy épület eredetileg angol helyőrség volt, az irek 1798-as felkelése után épitették a környék szemmel tartására. 1850 után javitóintézet lett belőle egyházi kézben. Ekkoriban volt a nagy éhinség Irországban (felére csökkent a népesség, egymillióan meghaltak, rengetegen kivándoroltak), és úgy gondolták, jobb, ha begyűjtik ide a szanaszét csatangoló fiatalokat. A javitó 194o körülig működött. A világháború után német gyerekeket hoztak ide a lerombolt városokból, hogy megfelelő gondoskodásban legyen részük. A békeközpont hasonlóan indult be 197o körül, a belfasti zavargások idején. Jelenlegi formájában 1994 óta üzemel.

Na jó, gyorsitsunk egy kicsit...

Kedd: reggel zártkörű Eamon-nal, téma: ki mit vár a köv. egy évtől, egyéni tervek, remények, félelmek stb. Ezután Mairin, a CEO (ha jól értem, ő a szervezet tényleges vezetője) beszélt a programokról - van összesen 7 darab, de ezekről majd tényleg máskor. Délután gyakolati dolgokról Eamon és Edel, az operations director, aki végülis a főnökünk.

És a lényeg: este bementünk Enniskerrybe - ez a legközelebbi nagyobb település, kb 1o kmre Glencreetől - ahol végre sikerült leguritani az első és a második autentikus Guinnesst egy nagyjából autentikus pubban. Már pont ideje volt.

Sajnos ez a nap mégis szomorú volt, mert otthon meghalt a nagymamám. Nyugodj békében!

Szerda: na, ez egy érdekes nap volt. Délelőtt végigültünk egy abszolút profi, változatos előadást a konyhai higiéniáról. Kicsit azért ijesztő volt, mert kiderült belőle, mennyire könnyű (elvileg) összehozni egy jó kis ételmérgezést. Sebaj, legalább majd odafigyelünk...

Délután jött a gyakorlati rész: Martin, a séf megmutatta, mi hol van a konyhában, illetve hogy szerinte mire kell majd ügyelnünk.

És persze este a nemzeti tizenegy 3-1-re győzött Boszniában. Respect, guys!! (komolyan)

A csütörtök azért lazább volt, mindössze egy dublini takaritócégtől jött egy pasas elmagyarázni, hogy is kell szakszerűen porszivózni, port törölni stb. Délután Martin bevitt minket Braybe (legköz. város, tengerpart, 15 kmre Glencreetől), nyitottunk bankszámlát a havi illetményünk számára, és persze ittunk egy Guinnesst...

Pénteken befejeztük Eamonnal ezt a bevezetés-dolgot, igazából nem történt semmi izgalmas.

Szombat: irány Dublin! Csak cimszavakban: Trinity College, St. Stephen's Green, Grafton Street, Temple Bar - itt benéztünk a Cultivate központba (környezettudatos dolgok lelőhelye, éppen indiai kajafesztivál volt), ami nekem hm... személyes jelentőséggel bir- aztán át a hidon, ebéd egy libanoni étteremben, O'Connell Street majd Palace Bar: Guinness... Összbenyomás: nagyon rendben van ez a város. Bővebben később...

Egyelőre eeennyi, ahogy egy bizonyos Áron szokta mondani.

Már majdnem két napja itt vagyok, ideje irni ...
Hát megvolt az első repülőutam... Ahelyett, hogy kiperkáltam 6 kiló poggyásztúlsúlyt, valamint egy órát késett a gép, megpróbálok arra emlékezni, milyen jól néztek ki Budapest fényei felszálláskor. Kábé mint a Coruscant ( a központi bolygó) az új Csillagok háborúja-filmekben, de ez valóságos, az meg már újkorában is csak virtualice létezett.

Hol is vagyok tulajdonképpen: Dublintól délre kb húsz kilométerre a Wicklow-hegységben, itt található a Glencre Centre for Reconciliation(kb Béketeremtő Központ) . Ezt a béketeremtést fogjuk elősegiteni a főzés, szobák rendberakása, idelátogatók kalauzolása révén, valamint remélhetőleg izgalmasabb eszközökkel is(pl programszervezés) . Tegnap este páran benéztünk Tallaghba (nagyon külső Dublin), úgyhogy már native városi ireket is láttam. Már csak az első itteni Guinnesst kéne leguritani...
Délután jártunk egyet a környéken, enyhén lenyűgöző helyek vannak a közelben. Majd megpróbálok vhogy képeket feljuttatni.

És végül: kegyetlen élmény lehetett ez a norvég meccs (1-4 lett, ha valaki esetleg lemaradt), jó hogy nem láttam. Talán persze jobb csirájukban elfojtani az alaptalan várakozásokat...