Február - amúgy képeslaposan

Nahát, megint elszaladt az idő (immár március 7-ét irjuk), igy aztán úgy döntöttem, hogy amolyan felszines, celebritimagazin-stilusú beszámolót rittyentek gazdag képanyaggal. Annyit azért megjegyeznék, hogy ez a február eléggé kétarcúnak bizonyult. Egyrészt voltak kellemes, felemelő, erkölcsileg megtisztitó ésmásegyéb élmények, azonban ismét becsúszott egy-két bicskanyitogató tapasztalat is.

Első képünkön (a cim fölött) Kilkenny ötven kocsmájából látható kb három. Ezt a roppant kellemes kisvárost még február elején kerestem fel, ugyanis elhatároztam, hogy megkezdem Irország felfedezését, már amennyire kissé szűkös anyagi forrásaim megengedik. Kilkenny főutcája erősen középkori hangulatú, akár Prága óvárosához is hasonlithatnám. Amúgy itt ütötte meg a szememet az első diszkósra tuningolt gépjármű, mióta Irországban tartózkodom.

Kilkennyből visszatérve azt tapasztaltuk, hogy szakad a hó, és másnap magunk vagyunk bennlakók a Centreben, mivel a rendes dolgozók nem birnak felautózni a hegyre. Ezt annyira nem is bántuk, hanem aztán a hétvégén esedékes csoportot eme vészhelyzetben is bejutatták nekünk, ami nem volt túl felelősségteljes lépés. Tanulság: nonprofit szervezetnél is a pénz beszél. Erre aztán még sikerült ráerősiteni, de ennek a mikéntjét inkább hagyjuk.

További pozitivumok következnek: megint sikerült eljutni Howthba, az idilli kis félszigetre Dublintól északra. A vasárnapi kirándulásban Courtney, az új amerikai gyakorokunk, és Karen, a három átmenetileg itt tartózkodó norvég lány egyike vett még részt. Courtneyt szerintem mindenki egyből megkedvelte, amikor bevallotta, hogy ő Connt bizony középkorú nőnek képzelte a levelezésük során, ezért aztán jól meglepődött, amikor a reptéren egy kissé extrovertált 3o-as pasi fogadta erős belfasti akcentussal. Harmadik képünk amúgy a Guinness-gyári látogatás során készült, amit tekintsünk afféle csapatépitő kiruccanásnak. Helyszin: a Guinness Storehouse tetőkilátója, ahonnan komplett dublini körpanoráma látható. Szereplők: balról Erica, vadiúj önkéntesünk Itáliából. Középen, kissé hátrébb Eamon, Sebastian és Kim igen vidáman. Jobbra Courtney és Ingri, a kettes számú norvég lány. Ez egy igen kellemes nap volt. Na ennyit mostanra, a következő post remélhetőleg már tavaszias lesz (sőt talán érzelmi telitettségű is, ki tudja).

Bertie in Da Hausz!

Nagyon meg voltunk itt tisztelve folyó hó 16-án. Glencreeben járt Bertie Ahern, a Taioseach! Már ha ebből a mondatból bárki is ki tud szedni többletinformációt. Én nem tudnék, úgyhogy inkább megmagyarázom: a taioseach irül miniszterelnököt jelent, "tisokk"nak ejtik a szót, tehát elég nehéz komolyan venni (nem mintha lett volna ilyen tisztség, amikor még mindenki irül beszélt Irországban, de hát a mikrosütőre meg a körforgalomra is van kifejezésük). Eddig még nem járt itt, pedig már 1o éve nyomja az ipart, szóval épp ideje volt, hogy beugorjon hozzánk (merthogy mi nagyon fontos szervezet vagyunk ám). Fogjuk rá, hogy azért jött, mert megnyilt az új, diszes kiállitású kávézó-étterem.

Az események nagyjából igy zajlottak: du. fél 6 körül minden dolgozó és önkéntes megjelent az új kávézóban. Ezután jó fél órányi ácsorgás, üldögélés, kávézás, unatkozás következett. Aztán némi késéssel megjelent a kitűnő államférfi. Mindenkivel lekezelt, megtekintett egy két perces prezentációt, átvett egy békekötvényt és egy tükröt, oszt jónapot. Ja, és "kivételes embereknek" nevezte a mi kis önkéntescsapatunkat.

Meg kell jegyezni azért, hogy Bertie sem a feddhetetlenség Csimborasszója. Ősszel azzal volt tele itt a sajtó, hogy 1o éve nagy kölcsönöket kapott a barátaitól, amiket jól nem fizetett vissza. Az pedig a képen is látható, ki a nagy spannja, és hová viszi a lóherecsokrot Szt. Patrick napján.