Glencree virágai

sok jó ital kis helyen is elfér

Finito III.

Mert a dolgokat egyszer le kell zárni...


(Úgyis tudom, hogy mindenki a körmét rágta, amiért elmaradt a Finito II befejezése annak idején. No meg, hogy mi lehet az a sejtelmes vázlat a szöveg végiben..)
Tehát megtartottuk a búcsúestét, Andreas kívánságára a Harbour Barban, amely Bray összes pubja közül leginkább emlékeztet a pesti romkocsmákra. Diszkrét iszogatás és vidám csevely volt jellemző, immáron csak annyit tudok felidézni, hogy elszívtam Courtney egy sodort cigijét, ő pedig Sean jelenlétében - aki azelőtt középiskolai tanár volt- nem mert rágyújtani a pub előtt. Ja, azóta kiderült, hogy a Vbeachi meg a berlini akkor már kvázi mintegy.. de ez más téma.
Glencree-be visszatérve befejeztem a jó ideje forgatott ötkilós képregény (Bone) olvasását, majd hajnaltájt nyugovóra tértem. Másnap reggel azt konstatáltam, hogy az előző este velünk iszogató ausztrál tévések repesve várják Mairin igazgatóasszonyt, aki ki tudja, hol késlekedik. Gyors telefon mint utolsó produktív glencree-i cselekedet. Előzőleg találtam az ajtómon egy cetlit Sebastiantól, miszerint nem vinne-e ki más a reptérre, mivel ő szabadnapos. Ciki, mért őt kértem meg... Aztán mégis kivitt, cuki pofa a maga tüchtig német módján. Randi Courtneyval a könyvtárban nagy hallgatások közepette, majd a kávézó teraszán nézzük, jön-e Brendan, aki már két napja nem járt nálunk, emígyen nem tudtam elköszönni tőle.
Vészesen közeleg a nagy pillanat. Háromnegyed tíz körül kell távoznunk, mivel Courtneynak tízkor meetingje van Enniskerryben, így ő is velünk tart. A staff viszont még nem jött ki a facilitated sessionről, melynek kissé leegyszerűsítve az a célja, hogy őszinték merjenek lenni Mairinhoz. Sebaj, már mindenkitől elköszöntem vagy kétszer, és hajjak meg, ha megcsókolom Edelt in public...
Az önkénteskollégák viszont összegyűlnek az udvaron. Nem semmi tíz hónapot húztunk le együtt: megannyi mosogatás, polgárjogi harc, béketanulmányok meg jó sok pint Guinness és Bulmers. Mathias átad egy CD-t rólam is készült fényképekkel, Lawrence meg egyenesen nekem adja a DELL-es műanyag karkötőjét. Menthetetlenül érzelmes pillanatok. Na, mennyünk már!
Glencree alatt két kanyarral Courtney szól, hogy Normil megkérte, köszönjön el a nevében (februárban kicsit összebalhéztunk, azóta nem beszélt velem). Kemény arc az egykori szobatárs, az biztos. Enniskerryben kirakjuk a leányzót, gyors ölelés még utoljára. Két km-mel odébb tankolni kell, Seby megy fizetni, én meg kicsit úgy érzem, mintha szakadnék széjjel.
Alig érünk a sztrádához, megcsörren a mobilom. Brendan kérdi, mikor távozom. Mondom, hogy már megtörtént, erre csalódott ősi kelta kiáltást hallat. No worries, visszajövök majd még.
Kisvártatva újra csörög, alighanem szünet van a staff meetingen. És tényleg. Seán azt mondja: Zoli, nem is tudtunk elköszönni! (kettőnél többször :)- majd adja Conn-nak: Hey man, we missed you leaving, keep in touch, good luck with everything. Sheila és Sorcha is hasonlóan kedves dolgokat mondanak.
Hát ezért volt jó velük. És ezért hiányzik néha most is Glencree, mindent egybevéve.