egysaltamontes

Sunday, November 12, 2006



Belfasti jelentés


Először a bemutatkozó héten penditette meg Eamon, hogy majd valamikor felmegyünk Északra, és személyesen is megtekinthetjük, mi a helyzet ott most. Aztán október közepén Sean, a nemzetközi program koordinátora bizalmasan közölte, hogy hamarosan összejön az út, és ő lesz a kalauzunk. Ez azért jó, mert ő északon nőtt fel, ismeri a vidéket, és személyes élményei is vannak a dolgokról, mint mindenkinek Észak-Irországban.
Tehát november 1-én jött el a nagy nap, épp jókor, mivel a csapat már kezdett kicsit belepistulni a relativ egyhangúságba. Egy bérelt Opellel és a Centre minibuszával vágtunk neki az útnak. Mi, Opelben ülők abban a szerencsés helyzetben voltunk voltunk, hogy Sean kommentárjait élvezhettük. Ez okból Belfastba érve folyamatos vándorlás kezdődött a két jármű között, hogy senki ne maradjon le az információkról. Előbb persze a határt is átléptük, ami nem igazán észrevehető, de egy idő után feltűnnek a különbségek, pl. az út mentén felhúzott Union Jackek, ir, vagy egyéb lobogók, tekintettel a lakosság vallási, politikai és egyéb meggyőződéseire.
Belfastban először megnéztünk néhány köztársasági érzelmű falfestményt - ezeket itt muraloknak hivják, van belőlük egy csomó és többségük kimondottan igényesen néz ki - lásd fotógaléria. Vannak nemzetközi témákkal foglalkozók is - Mr. Bush, Palesztina, Irán, ilyesmik.
Ezután sietősen megebédeltünk az operaház büféjében, mivel utána jelenésünk volt az északir parlamentben a két nagy párt egy-egy képviselőjénél.
Az itteni politikai élet hagyományosan megosztott a katolikusok/republikánusok és a protestánsok/unionisták/lojalisták között. A két nagy párt egyike jelenleg a Sinn Fein, akik a republikánusokat képviselik, és idővel egyesült Irországban gondolkodnak, régebben szoros kapcsolatban voltak az IRÁ-val. A másik oldalon a DUP (Democratic Unionist Party) található, melynek elnöke a nyolcvanas éveit taposó Ian Paisley tiszteletes, aki hajlamos a nem éppen keresztényi megnyilvánulásokra, ill. arra, hogy a békefolyamat minden nehézségét a Sinn Feinre fogja.
A parlament székhelye, Stormont roppant impozáns, egy dombra épitették még a brit birodalmi időkben, hogy a nyavalyás irek tudják, hol lakik az atyaisten. Sajátos jellemzője, hogy a parlament nem ülésezik, mivel a két párt nem hajlandó szemtől szemben tárgyalni. Lehet, hogy hamarosan kénytelenek lesznek, ugyanis a brit kormány úgy döntött, hogy ha november 24-ig nem lép működésbe a parlament, letiltják a képviselők fizetését. Politikusokról lévén szó, ennek lehet némi hatása...
Tehát kb. 4o-40 percig cseveghettünk Philip McGuigannal (SF) majd Paul Girvannel (DUP) . Alapvetően mindketten korrekt, szavahihető benyomást keltettek. Persze a Sinn Fein érvei a semleges érdeklődő számára valahogy közelebb állnak a józan észhez, mig a DUP kicsit paranoiásnak tűnik. Ennek az lehet az oka, hogy a hatalommegosztás a prot.oknak visszalépést jelent, viszont a szavazókat meg kell tartani. Ez már csak igy megy, mint tudjuk...
Miután lejöttünk a hatalom hegyéről, megnéztük a közelben található unionista környéket diszitő faliképeket. Sajnos közben ránkesteledett, ezért a fényképek nem lettek túl látványosak, mindenesetre harcias látványt nyújtanak eredetiben. Az elkülönülés abban is tetten érhető, hogy a külvárosban falakat húztak fel a keményvonalas republikánus és unionista körzetek határára. Jó lehet ott lakni...
Szerencsére a belváros már mentes az efféle identitásparádéktól, amint erről az este folyamán meggyőződtünk. A vacsira az Esperanza nevű olasz kajáldában került sor, majd a Crown Barba tértünk be egy-két Guinness erejéig. Éjfél után azért nyugovóra tértünk, mivel másnap is zsúfolt program várt ránk.
Reggel Belfasttól búcsúzóban elhaladtunk még egy pár mural mellett, majd betértünk előbb egy unionista, majd a Sinn Fein szuvenirboltjába, már csak a kiegyensúlyozott tájékozódásért is. Előbbiben található pl. Union Jack-mintás bugyi, illetve angol èlcsapatok relikviái. Utóbbi magasabb kulturális hatásra törekszik, ezért könyveket is tartanak.
Belfastot elhagyva az északi partvidék felé vettük az irányt az egész utunkat jellemző ragyogó napsütéstól kisérve. Egy időre megálltunk gyönyörködni az Antrim Coast látványában, majd Seán hegynek fel kormányozta a járgányt. Mivel a minibusz nehezen tartotta a lépést, csináltunk öt kört az egyik körforgalomban, hogy bevárjuk őket. Ezt a kicsit másnaposabb útitársak persze nagyon élvezték... A sietség amiatt volt, mert a Corrymeela Peace Centrebe voltunk hivatalosak ebédre. Ez a mienkhez hasonló intézmény, csak épp keresztény alapon szerveződött annak idején.
Corrymeela összességében kicsit durva élmény volt. Először is a hátuk megett van a tenger (ez napos időben nem mutat rosszul) és az épület is jó karban van. A vezérkarral ill. az önkéntesekkel beszélgetve pedig úgy tűnt, hogy arrafelé mintha jobban értékelnék, ha valaki rájuk szán fél vagy egy évet az idejéből (persze lehet, hogy ez csak amolyan protokolláris porhintés volt, de elég hitelesnek tűnt).
Következő állomásunk a Giants' Causeway (Óriások átjárója) volt, amely a tudományos források szerint vulkanikusan jött létre, vagyis a láva befolyt a kövek közé és sok oszlopot hozott létre szorosan egymás mellett. Seán ezt humbugnak (bullshit) minősitette és inkább előadott egy kelta legendát az óriásokról, akik halomba dobálták a sziklákat.
Ezután már délnek vettük az irányt. Határátlépés előtt még beugrottunk teára Seán mamájához Ballymenába. Nagyon kedves vendéglátásban volt részünk, ahogy mind a tizennégyen bezsúfoltuk magunkat a konyhába, és elpusztitottuk a sütiket. Normil annyira várta ezt a találkozást, hogy nyakkendőt kötött, amire holmi politikusok kedvéért nem volt hajlandó.
Eztán már csak a pár órás repesztés maradt hátra a sztrádán, hogy visszatérhessünk a "bunkerba", és szinte azonnal nosztalgiázni kezdjünk.

Friday, November 03, 2006

Büszkén jelentem, hogy itt sikerült békésen megemlékeznünk október 23-áról. Igaz, előtte megvolt az erőszak is (ti. a betörés) . Éppen ez szolgáltatta az apropót, mivel hétfőre összehivtak egy "munkaközösségi értekezletet" (a community meeting azért jobban hangzik), hogy mindenki hiteles tájékoztatást kapjon az eseményről. Én meg gondoltam, hogy 5o év mégiscsak 5o év, és felolvastam két rövid részletet Tibor Fischer Under the Frog c. regényéből. Ez egy igen jó szatirikus könyv az ötvenes évekről. A forradalom a végén jön, akkor azért komolyabb a hangnem.
Szerdán újabb learning session volt Eamonnal az egyre közelgő Belfastba menés jegyében. E napon volt itt egy hölgy Afganisztánból, aki az ottani nők helyzetén igyekszik javitani.
Csütörtökön tárgyalási készségekben tréningeztek minket, erre áldoztam az egyik szabadnapomat.
Pénteken Dublinba menés volt a program, városi levegő, Nemzeti Múzeum, egyebek.
Hétvégén gyerekcsoport jött Belfast Hollywood nevű részéből pár szülővel. Ennek örömére vasárnap este Halloween-buli volt arcfestéssel, rémisztő maszkokkal, valamint Conn-nal az ördög szerepében. Vasárnap néhányan kirándultunk a Devil`s Glen nevű helyre, mely kb. 4o percnyi autózásra található tőlünk. Glen irül völgyet jelent, tehát ez egy völgy, ahol festői vizesés és modern faszobrászati műalkotások találhatóak. Mindezek megtekinthetőek a
cimen, ahová már az észak-irországi út képei is felkerültek. Ezek hátteréről a következő kiadásban számolok be.